youtubefacebookiwiw

Partnereink

Megosztás

Facebook MySpace Twitter 

Bejelentkezés



Ki van itt

Oldalainkat 9 vendég és 1 tag böngészi

Versenyek 2010-ben

 

2010_mecsek_tabla

 

2010_borsod_tabla

 

2010_veszprem_tabla

 

2010_bukfurdo_tabla

 

2010_hellsalgogemer_tabla

 

2010_miskolc_tabla


2010_eger_tabla

Archívum

Szolgáltatónk

Hőség, por, murva! Kemény kihívás Veszprém PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 16. péntek, 09:17
hrtvonal
turi_hoseg_por_murva_kemeny_kihivas_veszprem_0716 Eddig vélhetően hajtásgondjai voltak ebben az esztendőben a Turi Tamás, Percze Nándor kettősnek – ez a csütörtöki teszten derült ki. A hibát sikerült elhárítani, így a Hell Racing Team párosa optimista a magyar bajnokság ötödik futama előtt. Turiék kevés N-es murvatapasztalattal rendelkeznek, hiszen az év első három futamát aszfalton rendezték meg, legutóbb Bükön pedig egy kábelköteg meghibásodása miatt már a második gyorsasági szakaszon kénytelenek voltak föladni a küzdelmet. Ennek ellenére tartják a negyedik helyüket az abszolút értékelésben, Veszprémben szeretnének közel kerülni a jelenlegi dobogósokhoz.



-Voltak gondok az autóval, nagy valószínűséggel a hajtásunk eddig nem úgy működött, mint kellett volna – fogalmazott a hétvégi verseny előtt Turi Tamás. A csütörtöki teszten erre fény derült, így kíváncsian várjuk, hogy mennyivel lesz jobb a kocsi. Jó lenne, ha végre minden szempontból hibamentes versenyt sikerülne produkálni, mert akkor kiderülne, hogy valójában mire vagyunk képesek. Azt egyelőre nem tudni, hogy a veszprémi gyorsok mennyire S2000-es, vagy mennyire N-es pályák. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy megnehezítsük a riválisok dolgát. Nyilván ebben a helyzetben számos külső körülményre föl kell készülni.

Turi Tamás itt elsősorban a hatalmas hőségre és a porra gondolt. A versenyzőket és természetesen az autókat is komoly kihívás elé állítja a héten beköszöntött kánikula. Az N-es Mitsubishiben még tetőszellőző sincs, így a pilóta szerint legalább ötven-hatvan fokos meleggel is meg kell majd birkózniuk.

-Stílszerűen csak annyit mondanék: pokoli meleg lesz, amit mindenkinek be kell kalkulálni erre a hétvégére – folytatta a Hell Racing Team pilótája. -  Egész biztos, hogy a nyári körülmény hatással lesz a párosokra, ebből a szempontból is igyekszünk a lehető legjobban felkészülni. Remélem a büki balszerencse után most kiegyensúlyozott, jó teljesítményt tudunk majd nyújtani, jó lenne már a céldobogón valamelyik előkelő pozícióban átgurulni. Egy győzelem most a szokásosnál is nagyobb melót igényel, így az értéke is jóval magasabb lenne. Igyekszünk megfelelni az elvárásoknak.

Szöveg: Marosréti Ervin
Fotók: Kisgyörgy Mónika


003_gy01_036

Bkfrd_02

Bkfrd_03

Eddig vélhetően hajtásgondjai voltak ebben az
esztendőben a Turi Tamás, Percze Nándor kettősnek – ez a
csütörtöki teszten derült ki. A hibát sikerült elhárítani, így
a Hell Racing Team párosa optimista a magyar bajnokság
ötödik futama előtt. Turiék kevés N-es murvatapasztalattal
rendelkeznek, hiszen az év első három futamát aszfalton
rendezték meg, legutóbb Bükön pedig egy kábelköteg
meghibásodása miatt már a második gyorsasági szakaszon
kénytelenek voltak föladni a küzdelmet. Ennek ellenére
tartják a negyedik helyüket az abszolút értékelésben,
Veszprémben szeretnének közel kerülni a jelenlegi
dobogósokhoz.