
 |
A HELL Energy Drink az alig több, mint két évtizedes múltra visszatekintő és dinamikusan fejlődő energiaital kategória szemtelenül fiatal szereplője, amelynek bizonyítottan birtokában van a gyors siker receptje. A márka 2006-ban született és három éven belül kiemelkedő szereplője lett a nemzetközi energiaital piacnak. A több országban piacvezető illetve meghatározó piaci szerepet betöltő brand 2010-ben már 18 országban érhető el. Sikereit a kiváló minőségnek, a márka integritásának, a nemzetközi marketing kommunikációs háttérnek és a fogyasztói igényeknek megfelelő pozícionálásnak köszönheti. A nemzetközi expanzió első lépései között részt a márka képviseltette magát Európa legnagyobb élelmiszeripari kiállításain, így Kölnben az Anuga-n, Páriszban a SIAL-on és a moszkvai World Food kiállításon is 2008-ban, ahol a „Legjobb új, piacra lépő” cégnek járó díjat illetve a „Legjobb energiaital” díját is elnyerte.
A “Gives you power like Hell” szlogen mögött felsorakozik valamennyi érték, amely segít a fogyasztóknak a mindennnapi kihívások leküzdésében és elkíséri őket a sport és a szórakozás területére is.
Új korszak kezdődött az energiaital kategória életében, hiszen a XXI. század fogyasztói az impulzivitás mellett már nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő ár-érték arányra is. Ennek köszönhető, hogy a HELL Energy Drink értékesítését nem befolyásolták a világgazdasági válság fogyasztási szokásokra vonatkozó ismert hatásai és a márka továbbra is vezető szerepet játszik a kategória mennyiségi növekedésében.
A HELL Energy drink portfóliójának kialakításban kizárólagos szerep jut a mindenkori fogyasztói igények követésének. Versenyképes egyedi kiszerelések és innovatív termékek, mint a HELL Energy Whisky és Vodka találkoznak a kereskedelmi Partnerek és vásárlók elvásáraival.
A márka fő értékei a világszínvonalú íz és design mellett, a fogyasztók igényeinek megfelelően kiemelkedő ár-érték arány és a versenyképes kommunikáció.
Az AT&T Williams Forma 1-es csapatával kötött 3 éves szponzori szerződés mellett a márka aktív a rally, a drift és egyéb autó- és motorsportok területén.
A HELL Energy Drink önálló irodákkal rendelkezik Magyarország és Románia mellett, az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, Oroszországban, Szerbiában és Spanyolországban is. Az export tevékenység fókuszában pedig az európai országok állnak.
www.hellenergy.com
|
 |
A cég 1990-ben alakult, a kezdetektől kezdve részt vettünk a nemzetközi és belföldi fuvarozásban és szállítmányozásban.
A tevékenységi engedélyek behatoltsága miatt nem volt lehetőség a klasszikus növekedésre, a 90 –es évek elején felépített járműparkkal dolgoztunk Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásáig. Fejlődésünk irányát az alvállalkozók bevonásában és egy Olaszországban létrehozott leányvállalat alapításában találtuk meg; továbbá 2007-ben alapítottuk meg szlovák leányvállalatunkat.
Társaságunk tagja a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamarának, valamint az Észak-Magyarországi Gyáriparosok
Szövetségének.
www.megatransport.hu
|
 |
| Megye, város: |
Pest, Érd |
|
| Tevékenységek: |
Épületbontás (Főtevékenység) |
|
 |
A PROFIBAGGER egy német-magyar tulajdonban lévo Építoipari Gépkereskedelmi Kft. Többségi tulajdonosa, a több mint 30 éves warburgi Rosenstein Baumaschinenhandel GmbH & Co.KG. Cégünk megalapítására 1993 januárjában került sor.
Mindkét cég fotevékenysége földmunkagépek kereskedelme és szervizelése. A Rosenstein Baumaschinenhandel az elmúlt években évente kb. 140-160 míg a Profi-Bagger mintegy 60-70 földmunkagépet értékesített.
12 alkalmazottunkkal évente 1,5 - 2,5 milliárd Ft nettó árbevételt szoktunk elkönyvelni.
Gépállományunkat úgy igyekezzük kialakítani, hogy a legfontosabb típusokból és méretekbol (persze az aktuális piaci keresletet figyelembe véve) mindig legyen 1-2 db raktáron.
Az általánosan elterjedt gépeken kívül intenzíven foglalkozunk speciálisabb gépek beszerzésével is. Ide tartoznak többek között a
- 30 t feletti bányagépek - iparigémes rakodógépek - speciális útépítogépek (greder, henger, finiser stb.) - két utas, sínen is közlekedo kotrógépek - a vashulladék feldolgozása során használatos ollók, sredderek, bálázok - használt és teljesen felújított szemétkompaktorok - a modern hulladékgazdálkodás telepített és mobil gépei.
Kiterjedt nemzetközi kapcsolataink elosegítik, hogy bizonyos, Magyarországon nehezen értékesítheto speciális vagy nagyméretu eszközöket esetlegesen exportálni tudjunk. A hazai piac részérol mind erosebben jelentkezo gépbeszámolási igénynek - lehetoségeinkhez mérten - igyekszünk megfelelni. A beszámított gépek teljes hibafelmérés és szerviz után tovább színesítik a kínálatunkat és egyre gyakrabban külföldön találnak gazdára.
Folyamatos fejlodésünk során kerestük és megragadtuk az alkalmat, hogy kisebb, de annál nevesebb nyugat-európai gépgyártók új gépeinek magyarországi képviseleteit ellássuk.
Jelenleg a következo képviseleteket látjuk el Magyarországon: - BOBCAT kis és kompakt földmunkagépek számtalan adapterrel - BOMAG tömörítő hengerek és vibrátor lapok, aszfalt finisherek és marók, hulladék kompaktorok (német) - FRUTIGER kerékmosó-berendezések (svájci) - HAMMEL aprítógépek (német) - MECALAC AHLMANN homlokrakodók és kotrók (német-francia) - NEUSON-ECOTEC komposztáló gépcsalád (osztrák-dán) - POWERCURBERS és POWERPAWERS beton finiserek (amerikai) - TEREX FUCHS ipari gémes rakodógépek emelheto fülkével (német)
A gépek kereskedelméhez még két kiegészíto tevékenység tartozik. Az elso a bérlet, ami a Magyarországi gépeink kezelo és üzemanyag nélkül rövid- vagy hossztávú bérbeadását jelenti. A második természetesen a szerviz és az alkatrészellátás, ami nélkül manapság a földmunkagép kereskedelem már elképzelhetetlen.
Szereloink a vevok egyedi kívánságai alapján újítják fel a gépeket, de tolünk kikerülo gépek általában ettol függetlenül teljes szervizen és hibafelmérésen esnek keresztül. Az eladott gépeket igény szerint természetesen késobb is szervizlejük illetve az alkatrészellátást is biztosítjuk.
Modern telephelyünket 2004-ben zöldmezos beruházásként építettük a biatorbágyi Vendel Ipari Parkban kb. 500 méterre az M1-M0 csomópontjától. Telephelyünk átadása után hamarosan bevezettük az ISO9001 és ISO14001 minoségbiztosítási rendszereket. 2008 júniusától cégünk a BOBCAT kompakt munkagépcsalád kizárólagos építoipari márkaképviselete lett.
www.profi-bagger.hu
|
 |
Az első nevezetes dátum a FUX Zrt. életében 1991 decembere. Ez az az időpont, amikor négy fővel megalakult a ma zártkörűen működő részvénytársaságként tevékenykedő cég jogelődje, a FUX Kft. A fő profil a hőskorban az emelő- és darukötelek gyártása és forgalmazása volt. A kicsi, de nagy hatékonysággal, rugalmasan dolgozó csapat hamar bizonyított. Társaságunk egyre nagyobb szeletet követelt, illetve szerzett meg magának a piacból. Elkezdődött egy sok munkával, folyamatos termék- és vevőkörbővüléssel kísért sikertörténet.
1994-et írtunk, amikor a társaság megkezdte a villamosiparban használatos alumínium szabadvezetékek gyártását. A korábbi forgalmazóból gyártóvá előlépett FUX először a belföldi piacot célozta meg termékeivel, majd átlépve a határokat, megkezdte az európai felhasználók meghódítását. A folyamatos beruházások, fejlesztések eredményeként a következő lépés a szigeteltvezeték-gyártás beindítása volt, amellyel újabb partnereket sikerült megnyerni.
A termékkör és a piacok bővülésének természetesen feltétele és következménye is a létszám növekedése, illetve a gyártás technikai, technológiai hátterének bővülése. Az alapítást követő első tíz évben társaságunk két telephelyet vásárolt meg Miskolc északi ipartelepén, és a dolgozói létszám 150 fősre duzzadt. Az ezredfordulóra a FUX termékei már ott voltak a szlovák, a cseh, a német, az osztrák, a horvát és a szlovén piacon.
Miközben a cég vezetése a szabad- és szigeteltvezeték-gyártásra koncentrált, a több lábon állás jegyében egy új üzletág elindítása is megkezdődött. Az emelés- és rögzítéstechnikai eszközök gyártását kezdetben bérmunkában végezte a FUX, majd a gyártást és az értékesítést is saját kézbe vette. Ez utóbbinak köszönhetően néhány év alatt a belföldi piac jelentős hányadát szerezte meg ezen a területen. Társaságunk mintaboltjában a műanyag emelőkötelek és rakományrögzítők teljes választékát kínáljuk, és megvásárolhatók a drótkötél szerelvények, a különböző teheremelő eszközök is.
A sikertörténet, ahogy az elején fogalmaztunk, nem jöhetett volna létre, ha a cég vezetése nem kötelezi el magát az innováció, a piaci igényekhez rugalmasan alkalmazkodó termékfejlesztés, a kutatás-fejlesztés mellett. Egy 2006-os adat szerint a FUX Zrt. alapítása óta 1,2 milliárd forintot fordított fejlesztésre. Ugyanilyen kiemelten kezeli cégünk a minőségbiztosítás kérdését. Termékeink folyamatos vizsgálatát a Nemzeti Akkreditáló Testület által 2000-ben hivatalosan is minősített, saját vizsgálólaboratóriumunk végzi. A gyártás pedig az ISO 9001-es minőségirányítási rendszer előírásai szerint történik.
A FUX Zrt. partnerei között a hazai áramszolgáltatók és hálózatépítők mellett ma már ott vannak Európa legjelentősebb villamosenergia-szolgáltatói és hálózatépítői. Társaságunk jelen van a skandináv országokban, a nyugat-európai piacon, megőriztük pozícióinkat a volt szocialista országokban, és terveink szerint a FÁK országok piaca jelenti a következő kihívást cégünk számára.
www.fux.hu
|
 |
Pest Budapest, VI. kerület, Weiner Leo utca 4 |

|
A City Hotel Miskolc**** a belvárosban, kellemes környezetben, jól megközelíthető helyen található négycsillagos hotel, az egyik legjobb elhelyezkedésű miskolci szálloda. A City Hotel Miskolcban, amely 39 fürdőszobás szobával rendelkezik, 80 vendég részére tudunk magas színvonalú elhelyezést biztosítani.
Szobáink légkondicionáltak, tágasak, minden szobában színes tv, telefon, minibár és internet-csatlakozási lehetőség van. Speciálisan berendezett szoba áll a hozzánk érkező mozgássérültek rendelkezésére.
Szállodánkban üdülési Csekket elfogadunk.
A gépkocsival érkezőknek parkolási lehetőséget biztosítunk a szálloda udvarán található zárt, kamerával őrzött parkolóban.
A kikapcsolódásra vágyóknak kellemes felüdülést, pihenést kínál wellness- részlegünk, ahol pezsgőmedence, szauna -és gőzkabin várja vendégeinket.
160 fő befogadására alkalmas, három részre szekcionálható konferenciatermünkben vállaljuk rendezvények, esküvők lebonyolítását.
Drinkbárunk éjjel-nappal kitűnő italokkal áll a vendégeink rendelkezésére. Vendégeink kívánságára programokat szervezünk. Alkalmat kínálunk arra, hogy a hozzánk érkezők megismerjék a város és a környék gazdag történelmi és természeti kincseit.
www.cityhotelmiskolc.hu
|

|
Cégünket 1990-ben alapítottuk.
Fő szakterületünk az előregyártott vasbeton vázszerkezetek tervezése, gyártása, helyszíni szerelése, ipari padlóépítés, generál kivitelezés.
Az elmúlt években több, mint 1.500.000 m2 épületszerkezetet és mintegy 1.500.000 m2 ipari padlót készítettünk, melyről referencialistáinkat is itt olvashatják. Tekintsék meg kiemelt munkáinkról készített fényképeinket is.
www.asa.hu
|
 |
AVIA Miskolc, Martin-Kertváros
|
 |
Cégünk székhelye : Pécs.
Cégünk az alábbi tevékenységekkel foglalkozik: Személygépkocsik kiskereskedelme |
|